A negyedik nap sportnapot tartottunk. A déleőtt folyamán több helyen tartottunk
foglalkozást. Tulajdonképpen szabadon mozoghattak a gyerekek, míg máskor
a programokra az őrs minden tagja együtt megy. Volt röplabda, foci,
cserkész rögbi, frizbi, íjászkodás, várjátékok, vizes lufi dobálás és aki pihenni
akart egy kicsit, a sok napon sportolás közben, az az egyik sátor alatt
ötödölőzhetett az árnyékban a táborparancsnokkal. Ebédre lángos volt,
aminek megörült mindenki, viszont a forró levest ilyen időben nemigazán
kívánja senki. Délután a pihenő után az őrsök elindultak
a akadályversenyre. Amint kiléptünk a tábor területéről azonnal
elkezdett esni. Persze egy nyári zápor volt, ami miatt nem vettük fel az
esőkábátot, mert anélkül is nagyon meleg volt. A táv csupán könnyű nyolc
kilométer volt, a gyerekek könnyen vették az akadályt. Minden állomáson
nagyon jól teljesítettek. Különböző feladatokat kellett megoldaniuk, mint
például keresztrejtvényt fejteni, rímet faragni, morzézni, csomózni, kezet
bekötni és gyógyszereket felismerni, és egyéb ügyességi feladatok. A táborhelyre korábban is értek vissza
az örsök, mint azt vártuk, így a túra után még volt idejük bőven
megmosakodni, és pihenni is. Az este népijátékoztunk egy nagyot, vacsora után
pedig francia nyelvleckénk volt. A tábortűznél népdalokat éneklünk és
játszunk, illetve a tábortűz keretmeséjének megfelelő jeleneteket
játszanak el az őrsök, amiket előtte kiosztott nekik a tábortűz felelős,
és természetesen votl idejük előtte begyakorolni azt. A mai nap kiváltsága
az volt, hogy meg lett engedve a sátoron kívüli alvás, így többen is kint
aludtak egy ponyván a sátor melett, hisz az éjszakák melegek, és már az
állatok (tehenek, lovak) sem jönnek hívatlanul a táborhelyünk területére.
képek: https://picasaweb.google.com/107415691213602215012/2012Julius4
képek: https://picasaweb.google.com/107415691213602215012/2012Julius4
k.angi
Sziasztok! Jó látni ennyi nap után milyen osszeszokott lett a "francia légiósok új csapata". Csak orulni lehet ezeknek a bejegyzéséknek és képeknek...,és valahol számunkra egy kis megnyugvást is jelent. Mivel a légiósoknak is van szulisnapjuk, ezen megjegyzésen keresztul szeretnék egy ma 12 évvel ezelott szuletett "kis francia légiósnak-Rékának" BOLDOG SZULETÉSNAPOT! :) kívánni... Kívanok az egész csapatnak kitartást még erre a pár napra, hosiesen viseljétek a forróságot, és még tobb szép élményt! Kiss Gabi
VálaszTörlés